A földművelésben az évszakok merevek és kiszámíthatóak. A tél minden évben a téli napforduló idején kezdődik, és bár a csapadék és a hőmérséklet tekintetében változik, mindig tél van, és mindig pontosan ebben az időpontban érkezik. Ugyanez természetesen igaz a tavaszra, a nyárra és az őszre is. A kinti gazdálkodó bízhat ebben a kiszámíthatóságban, és nem kell aggódnia amiatt, hogy a cséplési szezonban szüreteli a szőlőt, vagy a vetési szezonban metszi a szőlőt​.

A belső gazdálkodás szezonális ingadozásai ezzel szemben kiszámíthatatlanok. Minden pillanat új kihívást jelent, és nem lehet tudni, hogy egy feladat mikor válik aktuálissá. Most zavarodottság vagy letargia lép fel, ezért újra meg kell erősítenem vagy újra kell fogalmaznom a célomat, ahogyan azt januárban tárgyaltuk. Ezután a negativitás lép fel, emlékeztetve engem az októberben felvázolt elvekre. Aztán ismét megpróbál eluralkodni rajtam a lendület, így a májusban tanult módszereket kell alkalmaznom. Ahhoz, hogy műveljem magam, minden eszközzel fel kell fegyverkeznem, és fel kell készülnöm a váratlan helyzetekre.

A külső gazdálkodás művelési területe a föld, a belső gazdálkodás területe az idő. Minél több időt fordítunk az önmegfigyelésre, a szivárgások eltömítésére, a figyelem fenntartására és az itt tanult módszerek bármelyikének alkalmazására, annál gyorsabban fogunk haladni a munkánkkal. Ugyanakkor, minél több időt pazarolunk arra, hogy csak időszakosan gyakoroljuk, annál inkább hagyjuk, hogy szokásaink újra érvényesüljenek, és ez visszaveti fejlődésünket. Agresszív verseny folyik az időnkért. Minden gondolat, hangulat, vágy és érzés verseng azért, hogy uralja belső tájképünket és elpazarolja az időnket. Ez megmagyarázza, hogy miért olyan nehéz egyáltalán emlékezni arra, hogy elvégezzük a munkánkat. Hacsak nem vagyunk figyelmesek, a munkára való késztetésünket kiszorítják ezek az egyéb impulzusok. Ahhoz, hogy több időt tölthessünk belső munkával – hogy többet használhassunk a területünkből -, folyamatosan a zsúfolt belső táj fölé kell emelnünk a munka impulzusát. Többet kell emlékeznünk és kevesebbet elfelejtenünk.

Erre a célra számolási gyakorlatot alkalmazzuk. Célunk, hogy naponta legalább 100-szor emlékezzünk meg a munkánkról, és a számolással dokumentáljuk a fejlődésünket. Ehhez különféle külső segédeszközök állnak rendelkezésre, a mechanikus számlálóktól a digitális telefonokig. Mindegyik hasznos, mivel a lényeg itt az, hogy egy objektív számot rendeljünk a gyakoriságunkhoz. Minden alkalommal, amikor eszünkbe jut és erőfeszítést teszünk e tanítás valamelyik eszközének használatára, „kattintunk” a számlálónkra.

Az emlékezés pillanatainak számbavétele önmagában is arra ösztönöz minket, hogy növeljük gyakoriságukat. Ugyanakkor leleplezi a napjaink hosszan tartó feledékenységben elveszett részeit. Miért voltam képes elég gyakran kattintani munkába menet, de teljesen megfeledkeztem róla, amint beléptem az irodába? Miért voltam képes fenntartani a jó gyakoriságot, amíg az íróasztalomnál ültem, de ebédidőben teljesen elvesztettem az emlékezetemet? A feledékenység hosszabb foltjai művelési területünk azon részeit mutatják, amelyek jelenleg a Személyiség uralma alatt állnak. Ez egyértelműen jelzi, hogy belső gazdálkodásunknak milyen irányba kell elmozdulnia.

Amikor egy mag kicsírázik, a gyökerét lefelé, a szárát pedig felfelé tolja a föld síkjára merőlegesen. Hasonlóképpen, amikor sikeresen alkalmazzuk az itt tanított módszerek bármelyikét, áthatolunk Személyiségünk mesterségességén, és megérintjük az Esszenciát. A Személyiség a nem-látásunkra, az önmagunkról való megfeledkezésre támaszkodik. Minél gyakrabban emlékezünk, annál jobban kihasználjuk területünket, és annál gyorsabban látunk fejlődést ebben a munkában.

Ez a novemberi munkánk.