Az asszociációk véletlenszerű sorozata a fejünkben, miközben tompán bámulunk az űrbe, időnként jó ötletet eredményezhet, de ezt nem lehet gondolkodásnak nevezni. A gondolkodás a szándékon keresztül működik. Megkívánja, hogy ábrándozásainkat olyan gondolatmenetté alakítsuk át, amelynek célja és iránya van. Ahhoz, hogy „gondolkodni” tudjunk, a fejünkben keringő asszociációs anyag tömegével kell megbirkóznunk, módszeresen át kell rostálnunk, és egy lényeges következtetésre kell redukálnunk.

Erre különösen az önművelésében van szükség, ahol gyorsan gyűjtünk megfigyeléseket önmagunk minden aspektusáról. Megfigyeljük testünket, esszenciánkat és személyiségünket; hozzáállásukat, hangulatukat és gondolatmintáikat; ellentmondásos vágyaikat; azt, ahogyan versengenek az erőforrásokért; hasznos és pazarló funkcióikat; és az állandó kihívást, hogy figyelmünkkel megtöltsük őket. Az önismeretnek ez a tömege feltáró, de önmagában nem hoz belső változást. Éppen ellenkezőleg, akadályozni fogja a munkánkat, ha nem bontjuk cselekvőképes felismerésekre. Mit ér a képességem a kapkodás felismerésére, ha nem tudom megfékezni azt? Mit ér a képességem, hogy felismerjem a félelmeimet, aggodalmaimat és szorongásaimat, ha rabszolgájuk maradok?

A gondolkodási funkció megkönnyíti ezt a finomítást. Képes megtartani valamit, amit megértettünk, még jóval azután is, hogy a megértésünket kiváltó tapasztalat elhalványult. Sőt, képes ezt a megértést egy mondatban vagy akár egy szóban összefoglalni, amely újraéleszti a megértést, amikor ugyanaz vagy egy hasonló élmény megismétlődik. Ily módon a gondolkodási funkciónk azon képessége, hogy olyan dolgokat is el tudjon képzelni a lelki szemei előtt, amelyek nem feltétlenül itt és most léteznek, kiterjed a megértésünkre is.

Ezt a képességet már a belső gazdálkodás első napjaitól kezdve elkezdtük alkalmazni, amikor a megfigyeléseinket a tanítás által adott felosztásokhoz kapcsoltuk. Amikor felesleges mocorgást láttunk, azt a „mozgási funkciónak”, az asszociatív álmodozást a „gondolkodási funkciónak”, az indokolatlan aggodalmakat az „érzelmi funkciónak” tulajdonítottuk, és így tovább. Ily módon a gondolkodási funkciót arra használtuk, hogy az „én” érzését leválasszuk arról, amit megfigyeltünk. Azzal, hogy egy adott funkcióhoz rendeltük azt, amit megfigyeltünk, közvetve megerősítettük, hogy az csak egy kis része önmagunknak, és nem mi magunk a teljességünkben.

Augusztus arra hív minket, hogy egy lépéssel tovább menjünk. Egy dolog megfigyelni pszichológiai megnyilvánulásainkat egy adott pillanatban, és egy másik dolog, hogy tanúi legyünk következményeinek az idő múlásával. Az előbbi csak egy darabkával foglalkozik, az utóbbi a teljes kirakós játékkal. Szokásaink időbeli megfigyelése elmélyíti annak felismerését, hogy milyen árat fizetünk értük. Gondolkodási funkciónk segíthet meglátni, hogy az álmodozásunk hogyan szigetel el minket a valóságtól, hogy sietségünkkel folyamatosan figyelmen kívül hagyjuk a napunk érzelmi dimenzióját, vagy hogy krónikus negatív hozzáállásunk hogyan szennyez be mindent, amit teszünk, a defetizmus attitűdjével. Absztrakciós képességének köszönhetően gondolkodási funkciónk segíthet nekünk abban, hogy átfogjuk ezt a hosszú tapasztalathalmazt, számszerűsítsük és egyetlen szóba vagy a lehető legrövidebb mondatba foglaljuk. Legközelebb, amikor azon kapjuk magunkat, hogy álmodozunk, sietünk vagy merengünk, e mondat intonálásával szembesítjük a szokást a halmozott árával. Ez sokkal erősebb motivációt ad arra, hogy ellenálljunk neki.

Azok, akiknek még nem sikerült elegendő mennyiségű ilyen megfigyelést összegyűjteniük, kezdhetik azzal, hogy felteszik maguknak a következő kérdést: Ha visszarepülnék az időben egy évvel ezelőttre, és lehetőségem lenne röviden beszélgetni fiatalabb önmagammal, milyen tanácsot adnék magamnak? Milyen önismeret kímélne meg sok időtől és szenvedéstől? Foglalja össze ezt a tanácsot egy rövid parancsban.

Az a gyakorló, aki a tanácsát a lehető legrövidebben fogalmazza meg, és a belső kihívás pillanatában alkalmazza, olyan, mint a földműves, aki kicsépelte a búzát, és gabonává őrölte. A gabona tartalmazza az egész növény tervrajzát, és megőrzi életerejét még jóval azután is, hogy a növény elpusztult. Így gondolkodási funkciónk is képes megőrizni megértésünket jóval az azt kiváltó élmény elhalványulása után, és a szükség pillanatában felidézni azt.

Ez az augusztusi munkánk.