Az önmagunk művelésére tett erőfeszítések, amelyek figyelmen kívül hagyják a fizikai testünk, személyiségünk és esszenciánk közötti különbséget, csak fokozzák ezek egyensúlyhiányát. Az igazi változást – megfelelő alapokon történő változást – csak úgy lehet elérni, ha ezt a három mechanizmust összhangba hozzuk. Meg kell tehát tanulnunk egyszerre dolgozni rajtuk, ami azt jelenti, hogy mindegyiket a lehető legközelebbről kell megismerni; meg kell tanulnunk megfigyelni önmagunkat.

Három testünk valós idejű megfigyelése azért lehetséges, mert mindegyik bizonyos funkciókon keresztül fejezi ki magát, amelyek különböző mértékben folyamatosan aktívak. A fizikai test mozdulatokon és érzékeken keresztül fejezi ki magát; a személyiség gondolatokon keresztül; az esszencia pedig az érzelmeken keresztül. Tehát azzal, hogy megtanuljuk megfigyelni testtartásunkat, gondolkodási mintáinkat és érzelmeinket, megalapozzuk három testünk megfigyelését. Valójában e funkciók és a hozzájuk tartozó testek közötti kapcsolat bonyolultabb, mivel gyakran átfedik egymást, de ez az általánosítás elegendő az önmegfigyelés megkezdéséhez.

Meg kell tanulnunk megfigyelni, hogyan váltódnak ki egy adott pillanatban valamilyen belső vagy külső inger hatására ezek a funkciók. Ennek során látni fogjuk, hogyan hatnak egymásra, hogyan versenyeznek egymással, és hogyan befolyásolják észlelésünket. És ahogyan a gazdálkodásban újak többnyire gyomokból és bozótokból álló földterülettel kezdenek, úgy mi is számíthatunk arra, hogy nagyrészt haszontalan és nem hatékony működést figyelhetünk meg. Mozdulataink tele vannak fölösleges feszültséggel; gondolataink asszociatív módon és ellenőrizhetetlenül száguldanak; érzéseink radikálisan ingadoznak minden nyilvánvaló ok vagy külső ingerekkel való kapcsolat nélkül. Ez a mi termőföldünk, egy földdarab, amelyet először meg kell tisztítani, mielőtt hasznos termést hozna.

Funkcióink annyira hozzászoktak ahhoz, hogy minden tudatosság nélkül nyilvánuljanak meg, hogy eleinte csak az önmegfigyelés rövid pillanataival tudunk megbirkózni, azt is csak nagy erőfeszítéssel. Ez nem kedvetleníthet el bennünket. Minden értékesnek megvan az ára. A többi gyakorlóval való együttműködés segít leküzdeni ezt a nehézséget. Ahogy a csoport összesíti megfigyeléseit, nyilvánvalóvá válnak olyan dolgok, amelyeket korábban nem láthattunk. Mások megfigyelései irányt adnak saját önmegfigyelésünknek. Minél jobban tudjuk, mit kell keresnünk, annál jobban megtanulunk megfigyelni.

Az önmegfigyelés egyik hasznos eszköze a STOP gyakorlat. Néhány egymást követő napon, véletlenszerű időpontokban STOP parancsokat kapunk, amelyek célja, hogy rajtakapjuk magunkat, ahogy elmerülünk a mindennapi tevékenységeinkben, és emlékeztessen bennünket, hogy figyeljünk magunkra. Milyen a testtartásom? Mire gondolok most? Milyen impulzusok és érzések hajtanak engem?

Ahogy javul az önmegfigyelési képességünk, ijesztőnek tűnhet az az elképzelés, hogy minden haszontalan mozdulatot, gondolatot és érzelmet kijavítsunk vagy kiküszöböljünk. Szerencsére a tapasztalat birtokában ezt többnyire szükségtelennek fogjuk találni. Az önmegfigyelés maga lesz a keresett változás. Ahogy a tűzifa égetése hőt termel, megtanuljuk funkcióinkat tűzifaként használni az önmegfigyeléshez. Azzal, hogy folyamatosan szemmel tartjuk fizikai testünket, személyiségünket és esszenciánkat, akaratlanul is új testet szülünk. A pártatlan önmegfigyelés nem érzékelés, gondolkodás vagy érzés. Ez egy teljesen új funkció megnyilvánulása, amely képes irányítani a másik hármat. Ez a tanítás ezt az új testet Mesternek nevezi.