Míg a személyiség gyermekkorban formálódik, az esszencia veleszületett, ezért a kisgyermekek megfigyelésével tisztábban megérthetjük az esszencia állapotot. Egy gyermek kíváncsi, számára minden frissnek tűnik. Minden, amit látnak és tapasztalnak, mélyen beléjük hatol, és maradandó benyomást kelt. Intellektuális képességük, hogy megnevezzék, amit tapasztalnak, még fejletlen, így amikor meglátnak egy fűszálat, nem tudják, hogy azt „fűnek” nevezik. Számukra az akár egy miniatűr felhőkarcoló is lehet, amely tökéletesen el van helyezve egy végtelen zöld metropoliszban. A fa még nem „fa”; hanem egy mászóka, egy apartmankomplexum a madarak számára, vagy más lehetőségek végtelen tárháza. A madár az irizáló tollak csodája, melynek látványos a mozgása, az éneke. Ahogy a gyermek felnőtté válik, a látást fokozatosan felváltja a tudás, és a lényeget a személyiség egyre vastagodó rétege fedi be. Amit átélnek, már nem hatol be közvetlenül úgy, mint korábban, hanem asszociációkon, összehasonlításon és kritikákon keresztül szűrik át – ha egyáltalán észreveszik. A gyermekek és a felnőttek állapotát összehasonlítva azt látjuk, hogy míg az esszencia mindent magába szív, a személyiség elhajlik. Ha ezt megértjük, meghatározhatjuk önművelésünk irányát. A személyiség gyengítéséhez és az esszencia megerősítéséhez többet kell magunkba szívnunk, és kevesebbet elterelnünk – felszívni pedig odafigyeléssel tudunk.

A figyelem titokzatos módon működik. Csapdába ejt egy rögzített mezőben valamilyen anyagot vagy energiát, amely figyelem nélkül végtelenül szétszóródna. Amikor leülünk egy padra a parkban, a környezetünkben lévő tárgyak folyamatosan ott vannak – a fű, a fák, a csicsergő madarak –, de amíg nem figyelünk rájuk, addig számunkra nem léteznek. Amint odafigyelünk rájuk, nemcsak életre kelnek számunkra, hanem új észlelésekkel és érzelmekkel is hatnak ránk. Esszenciánk éppen úgy táplálkozik ezekből a benyomásokból, mint a testünk a fizikai táplálékból. Ennek demonstrálására áprilisi gazdánk két palántát tart fel, az egyik fonnyadt, a másik egészséges. Az egészséges levél napfényből táplálkozik, ahogy az esszencia a benyomásokból. Rögzíti az elektromos energiát a sejtanyagban, ahogy az esszencia is elnyeli a benyomásokat, amelyek aztán hatnak rá. A napfény mindig ott van; a levélen múlik, hogy kihasználja-e. A benyomások mindig ott vannak; rajtunk múlik, hogy odafigyeléssel magunkba szívjuk-e őket. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk befolyásolni esszenciánkat a figyelmünk irányításával.

Ennek gyakorlati megvalósítására az egyik hatékony módszer a látási gyakorlat. Egy perc erejéig egymás után befogadjuk a közvetlen környezetünk egy-egy vizuális elemét. A ’befogadás’ alatt azt értjük, hogy érzékeljük azt, amit nézünk anélkül, hogy verbális asszociációt kötnénk hozzá. Itt az a kihívás, hogy elég sokáig maradjunk minden benyomásnál, hogy elnyeljük azokat, de nem olyan sokáig, hogy gondolkodási funkciónk asszociációkat generáljon ahhoz, amit látunk. Például, miközben a parkban ül, nézze meg a padot, majd a füvet, majd egy fát, majd a röpködő madarakat – célul tűzve ki, hogy valóban lássa őket, ahelyett, hogy csupán regisztrálná, hogy ott vannak. A cél az, hogy rákényszerítsük magunkat, hogy a körülöttünk lévő benyomásokat részesítsük előnyben a megszokott asszociációinkkal vagy az álmodozással szemben. Ennek a módszernek az egyik nagy előnye, hogy bárhol gyakorolható. Ez már önmagában is egy olyan lecke, amely segít feloldani azt az illúziót, hogy belső erőfeszítéseink kedvező feltételeket igényelnek.

Ha valóban megfigyeljük, hogy a benyomások befogadása kézzelfogható elmozdulást idéz elő belső tájunkban, érzelmek crescendojával, ez önmagában nem kis kinyilatkoztatás. Találtunk egy módot a személyiség gyengítésére és az esszencia táplálására, amely szinte mindig alkalmazható. A mindennapi életben nagyon kevés helyzet részesíti előnyben az esszenciát a személyiséggel szemben. Megtaláltuk a módját, hogy elkezdjük ennek megfordítását. Bármikor erőfeszítéseket tehetünk, hogy felszívjunk – lássuk, mi van előttünk, érezzük, ahogy testünk a székünkhöz nyomódik, a beszéd késztetésével szemben előnyben részesítjük mások meghallgatását –, ezáltal újjáélesztjük esszenciánk fonnyadt leveleit.

Ez az áprilisi munka.