A BePeriod 2016-ban alakult. A megelőző évben megjelent a YouTube-on egy bevezető videó, „A Negyedik Út a 21. századba” címmel, amelyet egy  20 oktatóvideóból álló sorozat követett, az utolsót 2016 januárjában tettük közzé. Ahogy ezek a videók megjelentek, a nézőik segítséget kértek az ötletek gyakorlati megvalósításához. 2016 közepén kezdtünk el rendszeresen találkozni, ami az iskola megalapítását jelentette.

Ekkor még nem tudtam, hogy iskolát hozunk létre.  Azt tudtam, hogy egy tanítást alapozunk meg.  A  Régi Új Módszer volt a legfontosabb eredménye annak a világkörüli útnak, amelyre egy évtizeddel korábban indultam, az ősi bölcsességet keresve. Az Európában, Ázsiában és Amerikában tett utazásaim során feltártam egy olyan, következetes mintát, amely jelen volt a régebbi társadalmakban, de hiányzott a mi modern tapasztalatainkból. Minden régebbi kultúra elkerülhetetlenül szinkronban élt a természet erőivel. Mindenki tudta, hogy közeledik a tavaszi napéjegyenlőség, hogy véget ért az aratás, vagy hogy éppen most múlt el a téli napforduló, mert ezek a mérföldkövek szabályozták az életüket. Bizonyos dolgokat meg kellett tenni húsvétkor annak, aki keresztény volt, vagy diwali idején, ha hindu, vagy hanukakor, ha zsidó. Ezek nem csak vallási ünnepek voltak. Útjelző táblák voltak az éves ciklusban, amelyek emlékeztették az embereket az élet ajándékára és a vele járó kötelezettségekre.

Kutatásaim során kiderült, hogy ezeknek az ünnepeknek belső jelentésük van; az emberi pszichológia évszakait írják le. A közmondás: Amint fent, úgy lent, és amint belül, úgy kívül, amelyet hagyományosan Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak, magától értetődő lett volna az iparosodás előtti társadalmakban. Elképzelhetetlen lett volna egy konkrét személynek tulajdonítani, olyan, mintha valakinek tulajdonítanák a Nap és a Hold felfedezését is. A vetést objektív és mindenre kiterjedő folyamatnak tekintették, amely nem korlátozódott a mezőgazdaságra. Minden egy maggal kezdődött. Mindennek szüksége volt a megfelelő táplálékra ahhoz, hogy növekedni tudjon, és a növekedés valamiféle terméshez vezetett. Minden a természet ugyanazon törvényei alá tartozott, akár fent, akár lent, akár bent, akár kint.

A világnak ez a holisztikus szemlélete az ipari forradalommal egyre inkább elenyészett. A természet erőitől való függést fokozatosan felváltotta a technológia erőitől való függés. A napot felváltotta az elektromosság, a lovaskocsit az automobil, a bikát a traktor. A természettől eltávolodva az emberek élete már nem tükröződött nyilvánvalóan a természetben. A húsvét, a diwali és a hanuka többé nem utalt valamire fent és lent. Ha egyáltalán ünnepelték őket, az a társadalmi hagyományok vagy szokások miatt történt.

Zodiac Window, Chartres

A zodiákus ablaka | Chartres-i katedrális

Amikor a BePeriod létrejött, tisztában voltam vele, hogy nem tudjuk egyszerűen szó szerint ismételgetni Gurdjieff és Ouspensky tanításait anélkül, hogy azok üres rituálévá ne válnának. Új megközelítést kellett találnunk hozzájuk, és új életet lehelni beléjük. A Régi Új Módszer volt a tökéletes megoldás. Az egyik első hely, amit a tanítványaimmal meglátogattam, a Chartres-i katedrális volt. Megmutattam nekik, hogyan tudnánk a katedrális állatövi ablakait alapul venni. Az év tizenkét hónapjához tizenkét gyakorlati alaptémát rendelnénk, melyeket a hónap munkáinak neveznénk el. Minden hónap egy-egy ilyen témára összpontosítana, és a december mindegyiket összekötné. Beletelt néhány ciklusba, hogy megfelelően megfogalmazzuk, majd finomítsuk ezeket a havi munkákat. A tanítást minél több, minél változatosabb hátterű embernek kellett gyakorlatba ültetnie, hogy a ciklus ráncai kiegyenesedjenek, erősségei pedig kiélesedjenek.

Kezdetben kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy ez az új megközelítés a gyakorlatban hogyan fog működni. Ismeretlen területre merészkedtünk. Nagyrészt digitális iskola voltunk; vajon képesek leszünk a munka gyakorlásához szükséges nyomás alá helyezni magunkat? Képesek leszünk áthidalni az elmélet és a gyakorlat közötti nehéz szakadékot? Képesek lesznek a tanítványok legyőzni a digitális akadályokat, és érzelmi kapcsolatokat kialakítani egymással? Kétségeim fokozatosan eloszlottak, ahogy egyre gyakrabban fedeztem fel a tanítványok arcán a felfedezés és a megértés pillanatait. Dolgoztak, és változtak. Egy új forma jött létre, amely megragadta a belső munka szellemét.

Most, hét évvel később, a Régi Új Módszer megfogalmazása befejeződött.  A BePeriodnak van egy olyan tanítványi magja, akik jól ismerik a módszer elméletét és gyakorlatát. Amivel rendelkezünk, azt a jövőbeni fejlesztések alapjául használhatjuk. Hogy ez pontosan mit jelent, az egyelőre nem világos számomra, de a BePeriod is ilyen volt az első rendszeres találkozóink elején. A politikai instabilitás és a tömeges migráció korszakában megérettnek tűnik az idő olyan fizikai közösségek létrehozására, amelyekben ez a tanítás mind belsőleg, mind külsőleg gyakorolható. Bízom benne, hogy amint tovább merészkedünk ebbe az új ismeretlenbe, a helyes út felfedi magát, és elvezet minket oda, ahol a sorsunk van. Köszönöm mindannyiótoknak, hogy eljöttetek erre az útra és lehetővé tettétek mindezt. Köszönöm, hogy bíztok bennem, és hogy válaszoltatok a meghívásomra.

Boldog Új Évet; Boldog Új Ciklust a Régi Új Módszerrel!

Students in Chartres Cathedral