Az időtől való szabadság
Darsha egyik rutinvizsgálata riasztotta az orvosokat. Az életjelei a vártnál is rendellenesebbek voltak. Egy sor alaposabb vizsgálatnak vetették alá, és ezek még aggasztóbb eredményeket mutattak. Miután konzultáltak a szakemberek, az egyik orvos visszatért, hogy közölje a hírt: Darsha életének vége közeledik.
Nem is sejtjük, milyen szorosan kapcsolódnak gondolataink, érzéseink és fizikai impulzusaink az időhöz, amíg az időnk hamarosan le nem jár.
Ismertem egy Darsha nevű gyakorlót, akinél motoros neuronbetegséget diagnosztizáltak. Ez egy progresszív neurológiai rendellenesség, amely elpusztítja azokat a sejteket, amelyek a vázizomzat tevékenységét – például a járást, a légzést, a beszédet és a nyelést – irányítják. A teljes bénulás elkerülhetetlen, bár az ehhez a diszfunkcionális állapothoz vezető út gyötrelmesen lassú lehet. Az izmok fokozatosan veszítik el életerejüket, míg végül a motoros képességek teljesen elvesznek.
Ilyen volt Darsha hanyatlása is.
Eleinte már nem tudta használni az ujjait a finom tárgyak kezelésére, miközben minden egyéb motoros készsége sértetlen maradt. Aztán a működési zavar az egyes ujjakról átterjedt a kezére. Később botra volt szüksége a járáshoz. Aztán a bot már nem volt elég, és mások segítségére kellett támaszkodnia. Végül kerekesszékbe kényszerült. A mozgásképesség folyamatos csökkenése ellenére Darsha egyéb funkciói sértetlenek maradtak, ami azt bizonyítja, hogy ezek valóban független funkciók. Mentális képességei élesek maradtak, érzelmi érzékenysége és felfogóképessége – ha lehet, még erősödött. Olyan emberrel volt dolgunk, akinek a motoros funkciói elszigetelten haltak meg.
Darsha két lépést hátrált, majd tett egyet előre. Néha visszanyerte elvesztett mozgásképességét. Máskor úgy tűnt, mintha szabadesésben lenne a teljes bénulás felé. Ez rendszeres orvosi vizsgálatokat igényelt. Ez a barátait is felzaklatta. Néha naivan azt hittük, hogy még sokáig élvezhetjük a társaságát. Máskor a hirtelen romlás figyelmeztetésnek tűnt, hogy a halál felé rohan.
Darsha egyik rutinvizsgálata riasztotta az orvosokat. Az életjelei a vártnál is rendellenesebbek voltak. Egy sor alaposabb vizsgálatnak vetették alá, és ezek még aggasztóbb eredményeket mutattak. Miután konzultáltak a szakemberek, az egyik orvos visszatért, hogy közölje a hírt: Darsha életének vége közeledik.
Legfeljebb egy hete volt még hátra.
Darsha hazatért, és megszervezte, hogy elbúcsúzzon rokonaitól és barátaitól. Egyenként találkozott velük, és búcsút vett tőlük. Gondosan leltárba vette vagyonát, és megjegyezte, hogy halála után kinek adják majd át. Milyen megható tanúja lenni annak, ha valaki szándékosan lezárja életét! Keserűség és félelem nélkül, anélkül, hogy bármi iránt is haragot vagy megbánást érzett volna, Darsha kezet fogott azokkal a színészekkel, akik végigkísérték az élete darabját. Az utolsó felvonás hamarosan véget ért, és a függöny leomlott. Tisztán láttam belső békéjét és tisztaságát a búcsútalálkozónkon. Az ideje hamarosan lejár, és ezzel együtt az idő által mozgásba hozott összes fogaskerék teljesen lényegtelen volt.
Egy hónappal később azonban Darsha még mindig velünk volt. Még mindig segítségre szorult, még mindig a háza körül babrált, és még mindig mindent megtett annak fenntartásáért, tekintettel fizikai kihívásaira. Engem hívtak, hogy segítsek – ahogy korábban többször is hívtak –, és akkor mesélte el nekem ezt a történetet.
„Láttad az orvosaidat a vizsgálati eredmények óta?” – kérdeztem. „Ó, igen” – felelte némi cinizmussal. „Eltávolították a közelgő halál diagnózisát. Az életjelek visszatértek a korábbi szintre, és már nem vagyok haldokló. Nem tudták megmagyarázni a történteket. Orvosi csodának tartják – de van itt, ami érdekes” – mondta.
„Amikor azt mondták nekem, hogy egy hetem van hátra, olyan tisztaság kerített hatalmába, amit korábban soha nem tapasztaltam. Minden álmodozás, minden terv és aggodalom, ami benépesíti belső tájunkat, összepakolt és elhagyott. De miután közölték velem, hogy tévedtek és több időm van, mind visszatértek.”
