A Pontosítás Fontossága
Egy fiatal, húszas évei elején járó nő nemrég kezdett dolgozni egy óvodában, és éppen a nevelési év utolsó és legmozgalmasabb hetét kezdte el…
Egy fiatal, húszas évei elején járó nő nemrég kezdett dolgozni egy óvodában, és éppen a nevelési év utolsó és legmozgalmasabb hetét kezdte el.
„Egész életemben panaszkodtam” – mondta. „Ez része volt annak, akinek mindig is tartottam magam. Tudtam, hogy az utolsó nevelési hét nagyobb megterhelést jelent majd. És tapasztalatból tudtam, hogy a hozzáállásom beárnyékolja majd ezt a hetet a neheztelés sötét felhőjével. Már a hét elején csak azt akartam, hogy legyen vége. Úgy döntöttem, hogy célul tűzöm ki, hogy ellenálljak annak, hogy hallgassak erre a neheztelésre és panaszkodásra.”
Egy jó diagnózis a megoldás fele. A fiatal nő bölcsen reagál valamire, amit magában megfigyelt. Ez egy olyan minta, amit jól ismer; újra és újra látta már magán. Emellett erőfeszítéseit egy konkrét területre, nevezetesen a gyerekekkel való munkájára összpontosítja. Biztosan lesznek a napjában más területek is, amelyek panaszkodást válthatnak ki – például a közlekedés, az időjárás, a család stb. –, de bölcsen minden erőforrását egyetlen csatára összpontosítja ebben a szélesebb körű háborúban. A túl széles fókusz az egyik módja annak, hogy legyőzzük a kezdődő akaratunkat; egy másik pedig az, ha kilátásba helyezzük, hogy végtelen sokáig dolgozunk egy célon. Ezt figyelembe véve a fiatal nő egy hétre korlátozza a célját. Nem számít, hogy egész életében panaszkodott, és biztosan folytatni fogja a panaszkodást ezen a héten túl is. Mindig újra kitűzheti a célt egy másik hétre, de most nem kell ezzel foglalkoznia. Azáltal, hogy céljának hatókörét egy meghatározott időre és helyre szűkítette, gyakorlónk a hatalmas kihívást valami kezelhetővé és mérhetővé redukálta.
„Eleinte nagyon nehéz volt ellenállni a panaszkodás szokásának” – folytatta. „Újabb és újabb okok merültek fel a panaszkodásra, amelyek megerősítették a szokásomat. Ráadásul már az első nap kibillentett az egyensúlyomból. Az én feladatom lett, hogy minden nap végén felolvassak a gyerekeknek egy mesét. Mindig zenével és mesékkel zárjuk a napjainkat, de nem számítottam arra, hogy ezt rám bízzák. Erős és ellentmondásos reakciókat váltott ki belőlem. Egyrészt ott volt a szokásos panaszkodásom, amiért további feladatokat kaptam egy már amúgy is zsúfolt héten. Másrészt arról ábrándoztam, hogyan tudnám túlszárnyalni a kollégáimat a történetmesélésben, és ezzel megnyerni a gyerekeket. Most tehát két bűnösre kellett figyelnem: a panaszkodásra és a lenyűgözési vágyra. Át kellett alakítanom a fókuszomat, hogy alkalmazkodjak ehhez az új fejleményhez. Minden alkalommal, amikor felmerült a panaszkodásra való késztetés, vagy amikor elkezdtem fantáziálni a közelgő sikerről, ellen kellett állnom annak, hogy bármelyiket is kielégítsem.”
„A célom életmentő volt. A hét előrehaladtával a panaszkodásra való hajlamot úgy láttam, mint valami tőlem különálló dolgot. Még amikor bele is estem, igyekeztem gyorsan felállni, leporolni magam, és visszatérni a célomhoz. Ez egy teljesen új dimenziót nyitott a hétnek. A napjaim most két rétegből álltak: a kívül történő eseményekből és a bennem zajló eseményekből. Megerősítettem, hogy mennyivel többet kaphatunk egy olyan munkától, amit korábban túl rutinszerűnek ítéltünk, egy olyan munkától, amit tévesen saját unalmunk forrásának tartottunk. Minden egyes nappal egyre izgatottabb lettem, hogy munkába menjek, hogy kipróbáljam az újonnan megszerzett képességeimet, és hogy bebizonyítsam magamnak, hogy panaszkodás nélkül is teljesíteni tudom a kötelezettségeimet.”
Erős ellenállás van bennünk a munkánk pontosítása iránt. Abban reménykedünk, hogy úgy jutunk előre, hogy közben homályosak maradunk. De amíg nem fogalmazzuk meg pontosan, hogy mi tart vissza bennünket, csak általános megoldásokat tudunk alkalmazni. Egyetlen orvos sem próbálná meg a betegeit egy általános terv alapján kezelni. Minden esetnek megvan a maga sajátos diagnózisa és gyógymódja. Hasonlóképpen, nem várhatjuk el, hogy egyedi belső kihívásainkat egy „mindenre egyforma” megközelítéssel oldjuk meg. Ebben rejlik a januári munka fontossága.